Program – második alkalom – Trafó

TSzN logo 02

A Tánc Színház Nevelés 2018 konferencia következő három alkalmának fő fókuszában az Imre Zoltán Program pályázatában támogatott táncszínházi nevelési és színházpedagógiai formák állnak. A májusi workshopon a táncelőadásokhoz kapcsolható felkészítő és feldolgozó beszélgetések, októberben  a táncelőadásokhoz kapcsolódó felkészítő és feldolgozó foglalkozások tervezésével és levezetésével, novemberben pedig a komplex táncszínházi nevelési előadások gyakorlatával foglalkozunk. Emellett továbbra is lehetőséget kapnak a tánctársulatok/intézmények saját színházi nevelési tevékenységük bemutatására. A konferencia Tudástár című sorozatában a területet tudományosan megalapozó, hasznos és inspiratív előadásokat hallgathatunk.  A későbbiekben kíváncsiak leszünk a szakírók, kritikusok, tánctagozat vezetők, döntéshozók véleményére. A workshopok vezetőinek körébe, a témákban jártas táncos szakembereket, alkotókat, társulatokat és színházi nevelési szakembereket kérünk fel, célunk, hogy minden alkalommal legyen érdemi lehetőség reflexiókra. A konferencián elhangzó előadásokból, a workshopok hozadékaiból jegyzet készül, melyet az év végén bocsátunk közre a konferencia résztvevőinek.

 

A konferencia projektvezetői:

  • Lőrinc Katalin DLA táncművész, egyetemi tanár
  • Cziboly Ádám PhD, színházi nevelési szakember, kulturális menedzser
  • Szögi Csaba MA táncpedagógus, a Közép-Európa Táncszínház igazgatója
  • Takács Gábor színész-drámatanár, a Káva Kulturális Műhely művészeti vezetője

 

TÁNC SZÍNHÁZ NEVELÉS

2018 MÁJUS 11-12.

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA

 

május 11. péntek

14.00 Regisztráció

15.00 Megnyitó  Barda Beáta házigazda, a Trafó ügyvezető igazgatója köszönti a konferencia résztvevőit

Emlékeztető a konferencia első alkalmáról, történések, konklúziók, üzenetek-Németh Katalin (NTSZ)

15.15 Kik vagyunk itt? – rendhagyó check in II. –  Szepes Anna és Török Tímea a Trafó Gondolat Generátor drámainstruktorainak vezetésével

16.15 – 17.15 Társulatok, intézmények prezentációi (Artman Egyesület, Zadam Társulat, Magyar Mozdulatművészeti Társulat)

17.15 – 17.30 Szünet

17.30 – 18.20 Tudástár

  • Dr. Mizerák Katalin (MTE):

„Komplex művészetpedagógiai projektek életre hívása

az alapfokú- és középfokú művészeti iskolákban”.

Az előadóművészetek iránti érzékenyítés, az esztétizálás és a művészeti nevelés lehetőségei napjainkban.

  • Cziboly Ádám (projektvezető):                                                                                                 “Az alkalmazott színház mai magyarországi gyakorlatai”

18.20 – 19.20 Szünet

19.20 Lilith – a Közép-Európa Táncszínház zártkörű előadása a konferencia résztvevőinek. Az előadásról ITT olvasható bővebb információ.  A résztvevők a szombati délelőtti workshopok keretében az előadáshoz kapcsolódó felkészítő és feldolgozó beszélgetés tervezésén és levezetésén fognak dolgozni.

 

20.15  Afterith– meglepetés programmal

 

május 12. szombat

10.00 – 13.00 Workshopok – két párhuzamos csoportban

Megajánlott téma: táncelőadáshoz kapcsolódó felkészítő és feldolgozó beszélgetés közös tervezése, az előző este látott táncelőadás kapcsán.

A workshopok célja, hogy a résztvevők általános ismereteket gyűjtsenek össze és szerezzenek meg a felkészítő és feldolgozó beszélgetés tervezése közben, amelyeket később táncelőadásokhoz történő tervezés során hasznosítani tudnak.  Közben ismerkedés a forma sajátosságaival, a levezetés gyakorlatával pl. kérdezéstechnika, válaszok kezelése, mit kezdjünk a „néma osztállyal”, stb.

A két csoport vezetője: Romankovics Edit színházi nevelési szakember, Takács Gábor  és Kardos János színész-drámatanárok.

SZÍNHÁZ FELKÉSZÍTŐ / FELDOLGOZÓ VEZETETT BESZÉLGETÉSSEL
A színházi nevelési / színházpedagógiai programokban a színházi előadáshoz kapcsolódó vezetett beszélgetés többféle módon segítheti a nézőket a befogadás elmélyítésében. Irányulhat a színházi formanyelv, az előadás által használt színházi jelrendszer megértésére, felfejtésére. Segíthet az előadás által felvetett kérdések, központi probléma átgondolásában, támpontokat adhat a látott előadás megértéséhez. A vezetett beszélgetés elsődlegesen a köznevelésben érintettek számára készül, többnyire felkészült színházpedagógiai vagy színházi nevelési szakember (ritkábban az előadásban szereplő színész) vezeti, a nézőknek érdemi beleszólási lehetőséget biztosít a diskurzusban, megtervezett a menete, pedagógiai célokkal is rendelkezik és többször is megismételhető. Az előadást megelőző beszélgetés felkészítő jellegű, a nézők előzetes tudását, élményeit hívja elő, az előadás után zajló pedig a látottak feldolgozását segíti.
(Színházi nevelési és színházpedagógiai kézikönyv Szerző: Cziboly Ádám, 2017)

13.00 – 14.00 Ebédszünet

14.00 – 16.00 Demonstrációk – a tervezett beszélgetések levezetése, prezentációk.

16.00 – 16.30  Reflexiók, összegzés lezárás

 

A programok helyszíne: Trafó Klub/Próbaterem/Trafó kávézó

A konferencián való részvétel regisztrációhoz kötött.

tancszinhazneveles@gmail.com

 

A Tánc Színház Nevelés 2018 című konferencia a Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán Program támogatásával valósul meg.

24862382_380704129033730_8143254296851599675_n
Imre Zoltán Program