Egyéb

A MAGYARORSZÁGI TÁNCSZÍNHÁZI NEVELÉS

Kun Attila, Harangozó-díjas, Imre Zoltán-díjas és Lábán Rudolf-díjas balettművész, koreográfus, balettpedagógus tanulmánya

A tanulmány célja, hogy a magyarországi táncszínházi nevelési területen folyamat-ban lévő kutatás eddigi eredményeinek tükrében áttekintést adjon a hazai kortárs tánchoz köthető színházi nevelési célzatú aktivitásokról. A tanulmány számba veszi a részvételi táncszínházi nevelési programok hazai beágyazottságát a prózai színhá-zi nevelési struktúra viszonylatában, valamint módszertani diverziójának történeti előzményeit, mindenkori finanszírozási formáit és aktivitásait.

A teljes tanulmány a Magyar Táncművészeti Egyetem Tánc és Nevelés című folyóiratában olvasható.

https://ojs.mtak.hu/index.php/tanc_es_neveles/article/view/5752

Beszélgetések, Egyéb

Mi újság, tánc, színház, nevelés? 5.

A Tánc Színház Nevelés oldal beszélgető sorozata, ahol a tánc színházi nevelés területén aktívan tevékenykedő alkotókkal, munkatársakkal beszélgetünk.

Szepes Anna, Nagy Emese és Matisz Viki a Trafó Gondolat Generátor “Táncrahangoló- Bemozgató foglalkozás” című program gazdái, több izgalmas, társadalmilag fontos közösségépítő projekt létrehozói.

Szepes Anna, a Színház-és Filmművészeti Egyetem első drámainstruktor csapatában végzett, a diploma után a Trafó Gondolat Generátor műhelyéhez került. Spanyolországban fórum- és dokumentumszínházi technikákkal ismerkedett, jelenleg Salzburgban tanul alkalmazott színházat. Drámainstruktorként ma leginkább az foglalkoztatja, hogyan teremthetünk közös ügyek által közösséget, a külső világra reflektálva és a belsőre odafigyelve. Nagy Emese, szintén a Színház és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor- drámajátékos szakirányán végzett 2017-ben. Pécsett az Escargó Hajója Színházi és Nevelési Szövetkezet színjátszó csoportjainak vezetőjeként és színészeként dolgozott, illetve a pécsi Bóbita Bábszínház vendégművésze volt.  A Trafó Gondolat Generátor programjához a 2019/20-as évadában csatlakozott. Matisz Viki, táncos, sejtedző tréner, a Műszaki Egyetemen szerzett diplomát az Ergonómia és Pszichológia tanszéken. Számos külföldi és hazai táncmester kurzusán vett részt, az igazi hivatását az ún. “táncos sejtedző tréningjei” során találta meg: “Emberekkel foglalkozhatok, tehetek valamit azért, hogy jobban érezzék magukat és egészségesebbek legyenek, átadhatok valamit magamból, lehetőségem nyílik támogatni és fejleszteni őket testileg és lelkileg, sejtjeiket edzem úgy, hogy én is remekül érzem magam és folyamatosan fejlődök.”

Első elementáris tánc élményeitek?

Nagy Emese: Ugyan az életemben sokszor megjelent a tánc (4-8 éves koromig balettoztam, gimnáziumban drámatagozaton a szakmai óraként szerepelt az órarendemben) elementáris élményemet 2020 februárjában szereztem Doris Uhlich workshopján, a  Trafóban az Összművészeti Nevelési Találkozó keretén belül. 

Fotó forrása: Trafó

Matisz Viki: Első elementáris tánc élményem a gyerekszobámhoz kötődik, ahol órákon át figyeltem a mozgásomat és jegyzeteltem az észrevételeimet. Gyakorlatilag ez a kíváncsiság vezetett különböző tánciskolákba, országokba és képzésekre: hogy tanulhassak arról, ki hogyan közelít a mozgáshoz, milyen hasonlóságokat vagy különbségeket rejt egy Feldenkrais óra, egy Body Mind Centering megközelítés, egy hip-hop, egy balett vagy egy kortárs táncóra. A táncon keresztül még inkább tapasztalom a fizikai törvényszerűségeket, összeértek a szálak. Figyelem, hogyan tudom alkalmazni az improvizációtól kezdve a kompozíció készítésen át a hétköznapi életig a test tudatos használatát és hogyan tudom ezt másokkal is megosztani. 

Szepes Anna: Első helyett az egyik utolsó táncosélményem karantén előttről: Madridban – Viki sejtedzéseit hiányolva – egy csodás brazil táncos-testkutató-tanár, Marina Santo női mozgásóráira jártam egy feminista kulturális tér pincéjébe. Az egyik órán megkért, hogy mondjak el egy számomra kedves szöveget magyarul, a többiek pedig a nyelvet zeneként használva mozogjanak. Járkáltam a sejtelmesen megvilágított térben az Éjszaka csodáit recitálva és könnyeztem ahogy a nyelv minősége, az ismeretlen jelentés és az együtt töltött hónapok egyszerre tükröződtek vissza ebben a sokféle, gyönyörű női testben.

Milyen út vezetett titeket a Gondolat Generátor komplex közösségi projektjéhez?  Miben más a mostani struktúra a korábbi Trafós “beavató program”hoz képest?

Nagy Emese: A célunk utat találni az összművészetiség felé. A művészet minél több rétegét eljuttatni minél több társadalmi csoporthoz, így jobban bevonni őket a Ház körforgásába. Ennek alapján próbálunk összeállítani egy olyan repertoárt, ami elég színes ahhoz, hogy mindenki megtalálja benne a számára érdekes programot.

Szepes Anna: A műfaji sokszínűséget a színházi nevelési formákkal is képviseljük. Találtok nálunk egyszeri és egész évadon keresztül zajló projekteket, középiskolás osztályoknak, egyetemistáknak vagy a Trafó közönségének és szakembereknek szóló programot is, beszélgetőset, alkotósat, tanulósat, olyat ami jobban kapcsolódik a Ház programjához és ami csak inspirációs forrásként használja azt.  Az első évadunkban úgy definiáltuk a ‘kortárs’ fogalmát, hogy az ITT, MOST, RÓLUNK szól. Ez egy hipotézis is arról, hogy a kortárs művészet nem lehet távoli és lila, sőt! Annak van a lehető legtöbb eszköze a jelen problémáit, a jelen nyelvén a jelenben megkérdőjelezni, ezért mindenkinek, aki ma él, lehet hozzá köze és beleszólása.  Így minden programunk, legyen az táncrahangoló foglalkozás, közösségi színházi műhelymunka vagy előadás utáni közönség-össze-találkozó, a személyes viszony megtalálására, a cselekvővé,(társ)alkotóvá válásra és a párbeszéd beindítására is platform.

Fotó forrása: Trafó

Milyen közönség aktivizáló programokban dolgoztatok, illetve melyik volt az a projekt, amit (résztvevőként/előadóként is) kiemelnétek?

Nagy Emese: A színházi nevelés több ágában vettem már részt résztvevőként is és előadóként is, mint a színjátszó foglalkozások, TIE foglalkozások, két- és háromlépcsős foglalkozások, rendhagyó irodalomórák, egyszeri drámás foglalkozások. Ami konkrét projektet most kiemelnék az a nyáron megvalósuló Liberty elnevezésű közösségi színházi projektünk, amelyben három különféle társadalmi rétegből érkező diákokkal dolgozunk közösen az identitás, szabadság témakörében. 

Matisz Viki: Én a Táncrahangoló foglalkozások összeállításában és megvalósításában vettem részt. Ezt a kortárs tánc érzékenyítő programot középiskolás osztályoknak tartottuk. Két alkalommal találkoztunk a diákokkal az iskolákban, a harmadik alkalommal pedig egy kortárs tánc előadást néztünk meg közösen a Trafóban. 

Szepes Anna: Mesihez hasonlóan a színházi nevelés legtöbb ágában dolgoztam, tanítási drámaórák, komplex színházi nevelési előadások, csoportvezetés, workshopok, beszélgetések, táborok, továbbképzések…Egy Trafós szerelemprojektünk Török Timivel a #mindenkitörténet közösségi színházi alkotócsoport. 2018 nyarán fesztiválinterjúkat készítettünk a húszévességről majd a kiválasztott civil szereplők saját történeteikkel álltak színpadra a Trafó huszadik szülinapja alkalmából. Az előadást végül játszottuk a Házban majd visszavittük a fesztiválokra, ahonnan a történeteket hallottuk. A csoport a korona alatt is aktívkodott, mindenkihaz.net címen tudtok benézni és beköltözni abba az online közösségi házba, amelyet saját otthoni tereik inspiráltak és a látogatókat is alkotásra hívják. 

Fotó forrása:Trafó

Miben kell, kell-e más módon, más módszerekkel gondolkodni egy színházi előadás ráhangoló/feldolgozó foglalkozásaihoz képest a táncelőadásokhoz való hangolók tervezésében? 

Matisz Viki: Sokat beszélgettünk erről a Táncrahangoló csapatával. Alapvetően nyilván a konkrét feladatok különbözőek egy-egy ilyen foglalkozásnál, de maga a módszer, a felépítés nagyon hasonló. Azt vettük észre, hogy minél inkább létezik osztályközösség, annál több időt tölthetünk a specifikus tapasztalati tanulásra épülő feladatokkal és annál mélyebbre tudunk jutni az adott témában. Ameddig egy csapat együttműködését kell fejleszteni, ott egyértelműen nagyobb hangsúlyt kell, hogy kapjon minden olyan bizalom fejlesztő, csapatépítő gyakorlat, ami egyáltalán teret enged bárminemű művészet befogadásához. Ennek a biztonságos közegnek a megteremtése egységes feltétele a foglalkozásoknak.

Szepes Anna: Nemtáncosként jó visszajelzés a saját reakcióm a táncprodukciókra az ilyen alkalmak tervezésénél. Ha azzal kezdek dolgozni, amit én nem értek, ami az én testemnek jólesik, ami engem (nem) dob le, ami számomra okoz belső konfliktust, valószínűbb, hogy ez a hiteles kíváncsiság a résztvevő csoportra is átvihető. Nagy kihívás sokaknak – főként akik a hagyományos oktatási rendszerben kell tengessék éppen tinédzseréveiket – kikapcsolni a tudatos és a történeti gondolkodást, bekapcsolni az érzékeket. Elengedni a mozgáshoz kötődő szégyenérzetet. Ahogy Viki is mondja a lépcsőzetesség, a nemhierarchikus kommunikáció és a csoport igényeihez szabott, gyakran improvizált facilitálás egyaránt segítenek. 

Mennyire lehet bevonni a tánc szakmát olyan foglalkozások létrehozásába, amelyek a táncon, mozgáson keresztül szólítják meg  a közönséget? Voltak-e ezzel kapcsolatban nehézségeitek? Mik az ezzel kapcsolatos tapasztalataitok? 

Nagy Emese: Nekem jó tapasztalataim vannak, Vikivel illetve a Willany Leó improvizációs táncszínházzal dolgoztam már együtt valamilyen formában. De a korona miatt is nyitottabbak a szakmák egymás felé azt gondolom. Eddig nem volt probléma, ha kerestünk valakit.

Matisz Viki: Én is úgy látom, hogy nagyon nyitott a táncos szakma nem csak a tánc népszerűsítésében, de mindenféle újdonság létrehozásában. Különböző művészeti területek találkozása mindig nagyon izgalmas és kölcsönösen sokat tanulhatunk egymástól. Én például a Táncrahangolók kapcsán figyeltem fel a drámás gyakorlatok fontosságára még egy abszolút táncos alkotásra szerződött felnőtt csapat esetében is.  

Szepes Anna: Sokat tudunk egymástól tanulni. Tánc-színházi-nevelési projekteken dolgozni táncos alkotókkal olyan, mint két nyelvből egy harmadikat feltalálni. 

Mennyire nyitottak a diákok a mozgásos foglalkozásokra? A pandémia hatásának bizonyosan lesznek nyomai abban, ahogyan a testünkről gondolkodunk. A tesi órák, sportolási lehetőségek elmaradása, korlátozása talán most eltávolította az iskolákat a mozgásos formáktól, de lehet, hogy éppen ezért a diákok és a pedagógusok is jobban ki lesznek éhezve az élő mozgásos eseményekre.

Matisz Viki: Úgy láttam, hogy egyénenként is teljesen eltérő ki mennyire nyitott egy ilyen foglalkozáson. Vannak, akik nem szeretnék kimutatni, hogy nagyon is érdekli őket a téma, és vannak, akik nagyon úgy tűnnek, és azt mutatják, mintha nem érdekelné őket ez az egész. Számomra azért fantasztikus ezzel foglalkozni, mert konkrétan láthatóvá tud válni ennek a felállásnak a megváltozása már egy 1-2 alkalmas foglalkozáson is. Én bízom benne, hogy még nagyobb kedvvel és kíváncsisággal jönnek majd elő a fiatalok a bezártságból és ki lesznek éhezve a közösségi programokra, fizikai tapasztalatokra. De azt gondolom, érdemes nekünk is többet gondolkodni azon, hogy pontosan milyen más formában, térben tudunk közeledni feléjük, hiszen nem tudhatjuk, mikor is térhetünk vissza a régi menetrendbe. Érdemes kipróbálni új megközelítéseket, lehetőségeket ebben a nehezebb időszakban is, hátha tudjuk majd ezzel is színesíteni a repertoárt.

Nagy Emese: Iskola és diák válogatja ki mennyire nyitott. Azt gondolom, legalább annyi múlik a foglalkozás vezető személyiségén, mint a módszeren, hogy mennyire sikeres a diákoknál. Így ha valamelyik diák félénkebb, de tud kapcsolódni a foglalkozás vezetőkre és biztonságban érzi magát, bátrabban mer kísérletezni is.  

Szepes Anna: Zsigeri félelemmel és legyőzhetetlen kíváncsisággal tölt el, hogy mivé formálja, fejleszti vagy torzítja a pandémia a szociális és fizikai kapcsolódásokat. Alkotóként, pedagógusként, emberként ebben a hülye helyzetben tán az egyetlen cselekvési kötelességünk, hogy amint lehet, amilyen eszközzel csak lehet azokat segítsük, akiket ez nehezebben érint.

Fotó forrása: Trafó

+ A beszélgetés zárásaként egy asszociációs játékra hívunk titeket! Nektek mit jelentenek az alábbi szavak: Tánc? Színház? Nevelés?

Nagy Emese:

Tánc= idegen nyelv

Színház= fórum, tükör 

Nevelés=fejlődés

A három összegezve pedig nálam a LEHETŐSÉG.

Matisz Viki: hiányzó láncszem

Szepes Anna: Ha ez most egy fedőnevek játék lenne és egy fogalommal kéne leírnom a hármat: FELTÉRKÉPEZÉS. A közösségé, a testünké, a lehetőségeinké, az akadályainké, az ütközéseké, a demokráciáé…

Budapest, 2021. március 1.

Az interjút Varga Nikoletta készítette.

Beszélgetések, Friss

Mi újság, tánc, színház, nevelés? 4.

A Tánc Színház Nevelés oldal beszélgető sorozata, ahol a tánc színházi nevelés területén aktívan tevékenykedő alkotókkal, munkatársakkal beszélgetünk.

Szemessy Kinga neve sokszor előbukkan, ha valamelyik kulturális térben létrejövő közösségi, részvételi táncos projektekkel találkozunk. A kérdés annyi, táncos alkotóként, koreográfusként, tánckutatóként vagy csupán érdeklődő megfigyelőként van jelen az adott mozgásos eseményben. Kinga alapította a SVUNG módszertani kutatócsoportot, melynek tagjai táncos előadásokhoz készítenek izgalmas bemelegítő, “a néző érkezését segítő” foglalkozásokat.

Kővágó-Nagy Imre, 2018, Bakelit M.A.C. / Urvi Vora: ‘This is How You Move Them’

Hogyan kerültél a tánc közelébe? Mik voltak a tánccal kapcsolatos első elementáris élményeid?

A mozgást a hosszú élsportolói (vívás) évek miatt mindig sajátomnak tudtam – ebből a versenykényszert a gimnáziumi (Bródy Imre Gimnázium, dráma tagozat) alkotások során hagytam el, a tánc iránt pedig a pécsi bölcsészkaron, Szűcs Réka táncfilm óráin bemutatott DV8-filmek miatt kezdtem érdeklődni. Pécsett aztán másfél évig próbáltam megérteni a fizikai színház mibenlétét (ebből írtam szakdolgozatot, illetve ilyen formanyelvvel rendeztem a Janus Egyetemi Színházban a Kaspart), s mindez már szinte egyenesen vezetett a Budapest Kortárstánc Főiskolás felvételihez.

Milyen közönség aktivizáló programokban dolgoztál, illetve melyik volt az a projekt, amit kiemelnél és elmesélnél nekünk?

Szerintem, sértő arra a nézőre nézve azt mondani, hogy nem aktív (hanem passzív), aki teljes figyelmével, intelligenciájával, és empátiájával befogad egy előadást. A közösségi médiától kezdve a wiki oldalakon, a TV-s valóságshow-kon át a multiplayer számítógépes játékokig számos dolog az interakció felé hajszol minket, szóval értékes képességnek kell tekintenünk a kontemplációt* és az egyirányú koncentrációt. Ez az “aktivizálási” szóhasználat felettébb átpolitizált, így a kortárs művészeti/pedagógiai törekvések szempontjából felülvizsgálatot érdemelne: egyrészt a szocializmus hagyatéka**, másrészt pedig keveredik az E.U. által hirdetett részvételi demokrácia egyik előfeltételével, az aktív polgárisággal (active citizenship & active spectatorship).

002
2018, SÍN Kulturális Központ

Az SZFE Doktori Iskolájában folytatott kutatásommal is inkább azt igyekszem aláhúzni, hogy vannak bizonyos, a testünk által raktározott stigmák és normák, amiket félünk vagy undorodunk nem követni, vagy csak felismerni. A minket mozgató szabályok – ha tetszik életkoreográfiai score-ok – felülvizsgálata sosem fájdalommentes, így hiszem, a színház egy pont erre használandó, felvállaltan “munkás” és veszélyes tér (is) kellene hogy legyen. Ez a gondolat csak az utóbbi fél évben tisztult ki bennem, így bár a korábbi munkáim (pl. a Testnapló-sorozat) is hasonló kérdésekkel operáltak, még sokkal puhábban. Ötleteim jövőbeli merész megvalósításában elsősorban a közösen alapított SVUNG kutatócsoport tagjaira és partnereire számítok.

* vö. Hannah Arendt: vita activa és vita contemplativa; továbbá: Alexandra Kolb, ‘Current Trends in Contemporary Choreography: A Political Critique’, Dance Research Journal, 45/. 3., 2013 december, 31-52.; Emmanuel Négrier, ‘Introduction,’ Uő. (szerk.) Cultural Policies in Europe: a Participatory Turn?, Toulouse: Éditions de l’Attribut, 2020, 11-27.

** vö. “A szocialista művelődésnek (…) szüntelenül szélesítenie kell az egész társadalom kulturális aktivitását, az aktív-közösségi-kreatív művelődést és az autonóm kultúra elsajátítását egyaránt, az egész társadalmat átható új »participációs életstílus« kialakításának részeként.’ (Vitányi Iván, ‘Kulturális demokrácia – a kultúra demokratizálása’, Világosság, 22/8–9., 1981. július-december, 585–589 [586])

2020, Trafó Klub / SVUNG: Koreografált tér, Tér-hatás, Testépítészet workshop

Mit gondolsz, fontos-e, feltétlenül szükséges-e, hogy a hazai tánctársulatok, csapatok másfajta, új csatornákon keresztül közelítsenek a nézőik felé?

Első szinten a tánctársulatok azok, akiknek szüksége van erre, hiszen

1) a szűk szakmai közegen túl nézőket kell toborozniuk, hogy munkáikat ne csak kétszer-háromszor játszhassák,

2) a szűk nézői rétegre magyarázat lehet az is, hogy a közoktatás nem készíti fel a “táncfogyasztókat” arra a multiszenzoriális, s ritkán racionális gondolkodásmódra, amit a táncalkotók sokszor kínálnak vagy netán el is várnak nézőiktől.

Így ezen programok megjelenése szerintem azt is jelzi, hogy a hazai kortárstánc szcéna elkezdte értékelni, becsülni önnön munkásságát, hiszen feladás (és így könnyen olvasható darabok termelése) helyett inkább időt fektet abba, hogy összetett művészeti kutatásai munkamódszereit elérhetővé tegye. Ehhez hiszem, hozzájárul az is, hogy számos táncművész – többnyire megélhetés végett – tanítani kezd, s a pedagógusként rájön, micsoda nemcsak testtechnikai, hanem érzékeny életfilozófiai kinccsel rendelkezik. Egyébként a táncórák már maguk ilyen “nézőközelítő” csatornák, hiszen ott is egyfajta felkészítő/hangoló/bemelegítő foglalkozás folyik a vezető táncművész-tanár munkáira. Egy közvetlenül előadás előtti program abban más, hogy strukturális beágyazottsága miatt valahol a táncórák intimitása és a színházi tér keltette elérhetetlenség illúziója között lebeg, ami köztes állapottal pedig nagyon termékenyen lehet dolgozni.

Tudsz-e külföldi “jó példát” vagy olyan “módszert” említeni, ahol a táncon keresztül szólítják meg a fiatal közönséget?

Szerintem az veszélyes félreértés, hogy a tánccal kell valamit csinálni: a tánc már maga egy teljes értékű megszólítás, így nem kell eszközként használni egyéb jó ügyek érdekében. A szocio-politikai és kulturális problémák, amik megvitatására pl. a Talpuk alatt DTIE előadás használja a táncot, már ott ülnek az adott táncformában vagy tánceseményben, csak sokkal tovább kell benne lenni ahhoz, hogy elérjenek és átmossanak valakit. Mégis, megéri rászánni az időt, mert nagyon másként raktározódik el valakiben, ha lelkesült, saját önbizalmát és önszeretetét építő táncolása közepette rászólnak a táncházban, hogy nem elég autentikus a stílusa, a ritmust nem követve csinálja a záró motívumot vagy még förtelmesebb, nőként férfi táncot jár és vigyázzon, mert jön a folkrendőrség. Mindez összehasonlíthatatlan azzal, amikor ennek színpadi reprezentációját verbálisan kivesézik a diákok. Az én krédóm ebben az előadásban ott van, amikor öt percre (!) mindenki feláll és körben csárdásozni kezd. Onnan a saját élményem: én azért felelek, hogy ne merüljek el a botladozásom miatti önostorozásban, a többiek pedig azért, hogy ügyetlenkedésemet el nem ítélve visszarántsanak a megcélzott (és nyilván tökéletesen soha el nem érhető) közös lüktetésbe.

Így röviden azt mondanám, a “jó módszer” receptjének fő hozzávalói – szerintem – a hosszú idő, általa az elmerülés, a következetlen vagy nem 100%-ig tisztázott (ezáltal közösen improvizálható) keretek, és a hatni hagyás – szemben a pörgetéssel, az óvatos felszínen maradással, a felülírhatatlan dramaturgiával, és a minden áron találni akarással. E kvalitásokkal él pl. Somló Dávid Mandala c. előadása, ahol egyáltalán nem  számít a résztvevők életkora. De hogy az eredeti kérdést ne kerüljem ki, álljon itt néhány szeretett külföldi példa is: a helsinki Esitystaiteen seura Disco Ritualja, Ivo Dimchev Selfie Concertje, Maria Metsalu Mademoiselle x horrorja, Mária Júdová Camouflage c. VR bújócskája, és az Ultima Vez Invited előadásának kék kötélkígyója. Összefogottsága, támogatottsága és állhatatos kutatási orientációja miatt pedig a UniArts Helsinki / Center for Educational Research and Academic Development in the Arts (CERADA) kezdeményezte (nem tánc specifikus, hanem összművészeti) ArtsEqual programjára is érdemes ránézni.

Asszociációs játékra hívunk! Neked mit jelentenek az alábbi szavak?

Tánc? test; az érzelmek kifejezési szándéka helyett az érzetekre való figyelem

Színház? hatások, (ön)reflexió, disszenzus és konszenzus pulzálása

Nevelés? (játék)szabálykövetés, (játék)szabályszegés, (játék)szabálysértés, (játék)szabályozás

Budapest, 2020. november 30.

Az interjút Varga Nikoletta készítette.

Friss

Kun Attila: Kutatási pillanatkép a magyarországi és regionális táncszínházi nevelés (*) területéről

A 2019/2020-as év MMA/MMKI Ösztöndíj Programjának ösztöndíjasaként lehetőségem adódott arra, hogy három éven keresztül, a magyarországi és regionális táncszínházi nevelés (*) területét kutathassam. Jelen összefoglaló a kutatási időszak első évében rögzített adatait teszi közzé.

(*a táncszínházi nevelés elnevezés ebben a kutatási folyamatban elsősorban a kortárs tánchoz kapcsolódó, felnőtteket és a fiatal nemzedékeket célzó pedagógiai/ nevelési célzatú programok egészére vonatkozik)

ttkbeav022
Fotó: Dusa Gábor

A kutatás célkitűzése a táncszínházi nevelési aktivitások országos és regionális szintű feltérképezése. A kutatási cím elsősorban a prózai színházakhoz köthető terminológiát használja, de a kutatás hosszútávú célja a “táncszínházi nevelés” fogalmának bővített újradefiniálása a tánc, a kortárs tánc pedagógiai/nevelési megjelenéseinek viszonylatában. A kutatás műfaji, elnevezési, terminológiai besorolástól és minősítéstől függetlenül rögzíti az egyes programokat. A vizsgált időszak az elmúlt harminc esztendőt öleli fel. A kutatás kimenetele, a táncművészet területén ezen időszak alatt létrejött programok eredményeinek, a létrejött programok jellemző sajátosságainak összefoglalása, és egy olyan kiadvány létrehozása, amely útmutatást jelenthet a terület iránt érdeklődők számára.

A hazai kortárs tánc sűrű történeti szövetének tiszteletben tartásával és alapelveihez hűen, a kutatás nyitottan fogadja és dokumentálja az egyes programokat, azok elnevezését, és az alkotók általi besorolását. A sokféle elnevezés formai és tartalmi áttekintésével és dokumentálásával, a későbbiekben szakmai közös megegyezéssel, terminológiai iránytű vagy módszertani alapkő is létrehozható, mellyel a táncművészet oktatási és művészeti nevelés területét és kommunikációját gazdagíthatjuk. A már jól ismert terminológiákat érdemes újra fogalmazni, hiszen egy tantermi beavató egész más alkotói és pedagógiai alapokból épül fel egy színházi előadáshoz, vagy egy táncszínházi előadáshoz kapcsolódóan. Másképp épül, mások a pedagógiai prioritásai, más a nyelvezet, más a kommunikációs ereje, formája és intenzitása. Az eddig beérkezett adatok azt igazolják, hogy aktív és színes a hazai és a határon túli kortárs tánchoz köthető pedagógiai/nevelési aktivitás.

A kutatásban részt vállaló partnerek által eddig elküldött adatok alapján a programok/előadások  különböző karakterűek, más-más tormai és tartalmi jegyekkel bírnak,  ezért egyenlőre kevés összefüggés és esetlegesen kiolvasható egyértelmű tendencia fedezhető fel. Viszont a részadatok publikálása mindenképp fontos a három éves kutatási folyamat első évének összegzéseként. Számtalan dinamikus és előre mutató program született a hazai kortárs tánc területén, amelyek a fiatal nemzedék elérését/érzékenyítését/tánccal-táncra nevelését célozza. Intézményi, alkotóközösségi, alkotói szándékból jöttek létre rövid-, közepes-, hosszú távú programok és foglalkozások.

A táncművészet jelenleg nem rendelkezik egységes terminológiai térképpel és a prózai színházi nevelési trendekhez képest (kiépült intézményi rendszerrel, terminológiai térképpel, kutatási eredményekkel, kiadványokkal, főállású és dedikált társulatokkal), a táncszínházi nevelés területe a hazai kortárs tánc “ösztönös terméke” és nem alapfeladatként jelenik meg az egyes tánctársulatok mindennapjaiban. Amíg az állandó bázissal bíró prózai kőszínház rendelkezik saját, szakképzett stábbal, akik a színházpedagógia eszközeivel a társulat és a repertoár mellett alkotó közösségként „produkciókat” hoznak létre, – ami kreatív munkát, költségvetést, munkaidő kapacitást jelent – , addig a kortárs tánc területén – akár alkotóközösség, akár társulat vagy intézmény- nagyon ritka a főfoglalkozású  táncpedagógus szakember, aki művészetpedagógiai vagy drámapedagógiai  eszközökben gondolkodva ideje nagy részét ezeknek a foglalkozásoknak/előadásoknak a létrehozásával töltené.

ttkbeav038
Fotó: Dusa Gábor

Fontos jelenség, – és az adatok alapján is jól kirajzolódik – hogy az intézményi működésben megjelenő színházi nevelési gyakorlatok, a hazai kortárs gondolkodás/tánc területén már a rendszerváltás előtt időkben is megjelentek.

Említésre méltó kitétel, hogy a két világháború előtt, egészen az ötvenes évekig létezett Magyarországon egy nyugat-európai/polgári mozgáskultúra trend, – ennek folyamatos fejlődése és jelenkori európai és globális öröksége ismert – amit a szovjet fennhatóságú magyarországi politikai berendezkedés megbélyegzett és a hazai kortárs tánc trend társadalmi beágyazottságát megszüntetve a kreatív – mozgásos – szabadgondolkodás alapelvét, más területek felé (testképzés, ritmikus sportgimnasztika, gyógytorna, DSGM/testképzés) kényszerítette. Így annak valódi, jelen korra örökíthető kibontakozását elfojtotta. Ezt a történeti és fejlődési törésvonalat sem hagyhatja figyelmen kívül a hazai kortárs tánc neveléshez köthető aktivitásokat feltérképező kutatás. Hiszen, amíg a korábban példaként vett prózai színházi trendek társadalmi beágyazottsága folytonos, a társadalommal együtt lélegző, addig a hazai kortárs tánc történetiségében időszakos hiányjelek és törésvonalak olvashatóak ki.

Mindezzel a fentebb említett történeti deficittel együtt is gazdag és színes – nem utolsó sorban évtizedes – eredményeket tudhat magáénak a hazai és regionális kortárs tánc területe. Ennek a gazdagságnak a feltérképezése és rendszerezése jelen kutatás fő célkitűzése.

Az eddigi rendszerezés alapvető formai jellemzőket rögzít az egyes foglalkozásokhoz/előadásokhoz, az alábbi paraméterek szerint:

  • a kialakulás/létrehozás körülményei (egyszeri/hosszútávú, adott műhöz/nem kötődik egy adott műhöz)
  • a tevékenység gyakorisága
  • a finanszírozás gyakorlata
  • tevékenység kihatása (lokális/országos/regionális)
  • a monitoring gyakorlata
  • a létrehozók szakképzettsége
  • az oktatási intézményekkel fenntartott kapcsolat formája
  • a kapcsolattartás fejlesztésének stratégiája
  • a hatásmechanizmus vizsgálatának gyakorlata
  • jövőkép

Az eddig beérkezett/kitöltött kérdőívek száma folyamatosan növekedett és az arányszázalékok is több helyen jelentőse változtak az elmúlt egy év során. A beérkezett 33 db intézményi/társulati/alkotóközösségi válaszadások feldolgozása alapján, az alábbi adatok olvashatóak ki.

Néhány szemléletes adat a kérdőív kérdéseire adott válaszokból:

A válaszadók:

  • 68%-a nem rendelkezik saját játszóhellyel (*elmozdulás -8%)
  • 94%-a az alapítás óta gondolkodott nem színpadi, de tánchoz köthető aktivitáson /pl. nyitott próba, flashmob/
  • 97%-a az alapítás óta gondolkodott nem színpadi, de tánchoz köthető pedagógiai aktivitáson /pl. nyitott tréning, nyitott workshop/
  • 74%-a vett részt más társulatok/alkotói közösségek tánchoz köthető pedagógiai célzatú aktivitásán

Kiemelt arányszámok:

  • 17% nem valósított meg egyetlen tánchoz köthető pedagógiai aktivitást (*elmozdulás-3%)
  • 54% egy tánchoz köthető pedagógiai aktivitást valósított meg (*elmozdulás +14%)
  • 29% több tánchoz köthető pedagógiai aktivitást valósított meg. (*elmozdulás -11%)

(*2019 szeptembere óta)

További adatok a kiemelt arányszámok csoportbontásai alapján:

  • Akik nem valósítottak meg egyetlen tánchoz köthető pedagógiai aktivitást:

33% továbbra sem tervez pedagógiai aktivitás elindítását

83%-a társulati tagoknak rendelkezik oktatói aktivitással

17% tervezi a pedagógiai aktivitás bevezetését, a válaszadók 50%-a nem tervezi szakember bevonását

leginkább saját honlapon és saját közösségi oldalon és hirdetések útján tartják a kapcsolatot a közönséggel.

  • Akik egy tánchoz köthető pedagógiai aktivitást valósítottak meg:

az aktivitások 50%-a kijelölt korosztálynak szól, (*elmozdulás -6%)

az aktivitások 78%-ban aktív/mozgó nézőként tekintenek a résztvevőkre (*elmozdulás -23%),

72% tervezi a továbbjátszást, (*elmozdulás +6%)

72% tervezi újabb pedagógiai célzatú aktivitás létrehozását. (*elmozdulás -6%)

  • Akik több tánchoz köthető pedagógiai aktivitást valósítottak meg:

alapítás óta tánchoz köthető pedagógiai célzatú aktivitás/program száma 3-534 között lett megjelölve,

az utóbbi 5 évben létrehozott tánchoz köthető pedagógiai célzatú aktivitás/program száma 1-259 között lett megjelölve,

100% akiknek van jelenleg is játszott aktivitása/foglalkozása.

  • Az összes válaszadó:

65,7%-a szeretné az elkövetkezendő 5 évben új előadásokkal, plusz új oktatói és pedagógiai aktivitásokkal formálni társulati arculatát. (*elmozdulás +5,7%)

74%-a elfogadhatónak tartja azt a kijelentést, hogy egy mai társulat/alkotóközösség a működési támogatásának egy részét az előadások létrehozásán túl, a társadalmi közösség mozgásra/táncra nevelésére kell fordítania. (*elmozdulás -2%)

97%-a elfogadhatónak tartja azt a kijelentést, hogy egy mai társulat/alkotóközösség feladatai közé tartozik a fiatal nemzedékek mozgásra/táncra nevelése. (*elmozdulás -3%)

100%-a fejleszthetőnek tartja a hazai táncra nevelés bármely formáját.

  • A válaszadók a fejleszthetőség esetleges akadályai között az alábbi okokat sorolták fel:

speciális szakmai háttértudás deficitje,

a terület közös igénye, kíváncsisága, tudása, stratégiája, forrása,

a közoktatás zsúfolt időbeosztása

  • A fejleszthetőség megvalósításához a válaszadók szerint fontos:

a hosszú távú stratégia megfogalmazása,

sokszínű, különböző korosztályoknak szóló igényes táncelőadások létrehozása gyerekeknek,

ttkbeav032
Fotó: Dusa Gábor

differenciálni, hogy adott esetben mi a “tánctanítás” célja,

az előadásokhoz kötődő workshopok,

az iskolákban, munkahelyen érzékenyítő workshopok

a közoktatásba való beemelése,

kifejezetten tánccal foglalkozó drámapedagógus képzése,

aktívabb kapcsolattartás az iskolákkal,

a testi, művészeti, alkotói nevelés következetességében, a pedagógus nevelés megreformálásában,

több fórum, szemle, konferencia, párbeszéd, találkozás, képzés és a területhez köthető közös platform

 

Fontos, hogy a kutatási folyamat jelenlegi adatai nem teljes értékűek, csupán rész adatokat jelenítenek meg.

Kihagyhatatlan a táncszínházi nevelési terület jelenlegi történetének vizsgálatakor, a 2020-as évben kitörő világjárvány, a közegészségügyi pandémia okozta drasztikus hatások vizsgálata, ami külön fejezetet érdemel a kutatási munkában, hiszen a hirtelen és drasztikusan megszakadt 2019/2020-as színházi évad komoly hatással bír a szakmai terület friss és ezáltal leginkább kiszolgáltatott szegmensére is.

A kutatás figyelemmel kíséri a közegészségügyi helyzetre adott alkotói/társulati (online megjelenések) válaszokat, és azt, hogy a szakmát érintő, kényszerű társadalmi eltávolodás, mennyiben nehezíti meg az egyes alkotói csoportok/társulatok évadkezdését, és ezen belül a már meglévő és tervezett tánc színházi nevelési aktivitások elindítását.

Az első kutatási év végével kijelenthető, hogy gazdag, és az utóbbi időben felerősödő tudatosság jellemzi a hazai kortárs tánchoz köthető színházi nevelési területet.

ttkbeav043
Fotó: Dusa Gábor

Az elmúlt két színházi évad különféle táncszínházi neveléshez köthető programjainak életre hívói között találjuk többek között: a Duna Táncműhelyt, a Duda Éva Társulatot, az Ifjú Szívek Táncszínházat, a Győri Balettet, a Magyar Táncművészeti Egyetemet, a Nemzeti Táncszínházat, a Nagyvárad Táncegyüttest, a Közép-Európa Táncszínházat, a Tünet Együttest,  a Trafó- Gondolat Generátor programját, a KÁVA Kulturális Műhelyt, a Sopron Balettet, a Székesfehérvári Balett Színházat, aSVUNG kutatócsoportot.

A fenti összegzéshez kapcsolódva, egy rövid idézet a 2018/2019-es évad Tánc Színház Nevelés konferenciasorozatának összefoglalójából: (forrás: Tánc Színház Nevelés hivatalos Facebook oldala)

A szakmánkban jelenleg minimum 25 társulat és szervezet dolgozik különböző interaktív, elsősorban a gyerek és ifjúsági közönséggel kapcsolatot kereső-teremtő művészeti és kommunikációs eszközökkel, aktivitásokkal, vagy táncszínházi nevelési/táncszínház-pedagógiai formákkal. Ezeknek a tevékenységeknek jelentős szakmai értéke és haszna van a mindennapi munkánkban, mind pedagógiai, mind társadalmi, mind egzisztenciális értelemben. A területen folyó tevékenységnek szintén nagy szerepe van a művészeti ág jövőjében, perspektíváiban, a táncművészek életpályájának, foglalkoztatásának lehetőségeiben

Ezzel a nyitott, és a jövőt célzó összefoglalóval zárva soraimat, köszönöm a kutatásban eddig és ezután résztvevők nyitottságát és együttműködését. Bízom abban, hogy a Magyar Művészeti Akadémia, Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet Ösztöndíj Programjának támogatásával, jelen kutatásom hozzájárulhat ahhoz, hogy az egész hazai kortárs tánc számára értékes és hiánypótló kutatási eredmény születhessen.

 

Kun Attila

Harangozó-, Lábán Rudolf és Imre Zoltán díjas

balettművész koreográfus

 

Budapest, 2020. augusztus 13.

Beszélgetések, Friss

Mi újság tánc, színház, nevelés? 3.

A Tánc Színház Nevelés oldal beszélgető sorozata, ahol a tánc/színház/nevelés területén aktívan tevékenykedő alkotókkal, munkatársakkal beszélgetünk. A sorozat harmadik vendége: FORCZEK JANKA, friss diplomás táncművész még egyetemi évei alatt került közel a tánc -színház – közönség kapcsolatára épülő programokhoz. Nyitottsága és lelkesedése révén történelmi lépésre szánta el magát: szakdolgozatát a táncos beavató- és színházi nevelési foglalkozások bemutatásából írta.

2245TSZN: Mi az, ami igazán foglalkoztat téged a szakdolgozatod témájából?

Forczek Janka: Idén végeztem a Magyar Táncművészeti Egyetem néptánc tagozatán. Most, hogy kikerültem az Egyetem falai közül még jobban felerősödött bennem az érzés, hogy mennyi minden érdekel – többek között – a táncszínházi nevelés is. Izgalmas lehet egy ilyen előadást létrehozni, szereplője lenni. Fontosnak tartom, hogy beszédtéma legyen, és foglalkozzunk a néző-előadó kapcsolat lehetőségeiről.

TSZN: Milyen történések inspiráltak a dolgozat megírására?

Forczek Janka: Mielőtt elkezdtem volna írni a dolgozatomat, tudtam, hogy a témám mindenképpen kapcsolódni fog a színházhoz.

Tanulmányaim alatt több, számomra új gondolattal, formával találkoztam. Például részt vettem a Táncművészeti Egyetemen megrendezésre kerülő Tánctudományi Konferencián, ahol több előadást is meghallgattam. Lőrinc Katalin előadásának címe nagyon megfogott: “Mit mondhat el rólunk a mozdulat?”. Aztán tudomásomra jutott, hogy a tavalyi tanév során a modern évfolyam – Lőrinc Katalin vezetésével – vidéki művészeti iskolákban tartott beavató foglalkozásokat gyerekeknek.

Sándor Ildikó és Lőrinc Katalin  kezdeményezésére – az egyetemi évek alatt – két alkalommal is részt vettem táncszínházi nevelési előadásokon (Talpuk alatt, Horda2 – a Nemzeti Táncszínház produkciói), akkor még szinte teljesen ismeretlen volt, hogy mit is foglal magába ez a műfaj, mik a gyökerei, eszközei.

Az alapfeltevésem, illetve kiinduló gondolatom az volt, hogy a tánc világban is értőbb/érzékenyebb, és akár aktívabb közönségre van szükség. Egy interaktívabb közeg megteremtése a cél (ebben az esetben gyerekekkel, illetve középiskolás fiatalokkal). Így lett a szakdolgozatom címe: „Egy beavató-érzékenyítő táncos program bemutatása”. A színházi érzékenyítő előadások módszerét és eszközeit, illetve a táncszínházi értelmezést részleteztem a dolgozatomban.

Beleszerettem a témába, magával ragadott a gyerekek reakciója, megoldásaik egy-egy feladatra. Még jobban tudatosult bennem a közönség fontossága és szerepe a színház, táncszínház közegében. Ami szintén érdekes volt, hogy nem csak a résztvevők, hanem a modern szakos hallgatók visszajelzéseit is olvashattam, akik előadóként szerepeltek ebben a projektben. Teljesen ki kellett lépniük a komfortzónájukból, a megszokottól eltérő módon kellett viszonyulniuk a nézőkhöz. Válaszaikból arra következtettem, hogy jó érzéssel töltötte el őket a gyerekek őszinte reakciója és nyitottsága a különböző feladatokra.

TSZN: Kiket említenél meg azok közül, akik a szakdolgozatod témájához fontos adalékokkal szolgáltak?

Forczek Janka: Lőrinc Katalin Mesternőt kértem meg, hogy legyen a konzulensem. A dolgozat írása közben az ő segítségével ismertem meg a beavató foglalkozások felépítését, az előadások létrejöttét, a projektek menetét.

A Káva Kulturális Műhely  vezetőjével, Takács Gáborral is volt szerencsém interjút készíteni, ez a szakdolgozatom fontos része lett. Kutatásaim során több beszélgetést is olvastam vele. Több hasznos gondolata is elősegítette a szakdolgozatom megírását, de a személyes kedvencem így szól: ,,a cél az volt, hogy ne gügyögő „gyermekszínház” szülessen hanem „pusztán” színház. Ne a leereszkedés érződjön az előadásból, hanem az egyenrangúság, a művészi, esztétikai igényesség.”

Gabnai Katalin Drámajátékok című könyve sokszor a kezembe került szakdolgozat írós időszakomban. Lőrinc Katalin, tantermi beavató programjának összefoglalóját egy Gabnai idézettel zárta, ami jól összefoglalja az interaktív játékok fontosságát és hatásait a gyerekekre: ,,… az ilyen gyakorlatokkal és játékokkal segíti a valóság átélését, az emlékek megőrzését, a figyelem fejlesztését, az alkotás szabadságával való megismerkedését, s ezen keresztül a csoport és egyén fejlődését.”

TSZN: A szakdolgozatodat olvasva – úgy tűnik – „beavatott” lettél. Egy hasonló érdeklődésű társaságban milyen kérdéseket, témákat vetnél fel?

Forczek Janka: Az a kérdés gyakran felmerült a dolgozatomban, hogy vajon a színházi nevelés eszköztára kompatibilis-e a táncszínházi megvalósítással? Takács Gáborral folytatott beszélgetésem során szóba került, hogy egy táncos teljesen más síkon gondolkozik, mint egy színész-drámatanár, és lehet, hogy eddig ezért nem készült több táncszínházi nevelés előadás. Egyelőre nem készült a színházi neveléstől teljesen független táncszínházi nevelés modell.

Számomra szintén érdekes volt, hogy legelőször a drámapedagógusok ismerték fel és fogalmazták meg az interaktívabb tanítási módszer fontosságát. Az oktatási rendszerünk reformok bevezetésére szorulna ilyen szempontból, hogy a diákok ne csak frontális oktatás keretében, dolgozatok és felelések formájában találkozzanak az anyaggal, hanem tegyék magukévá, ne csak a lexikális tudás kapjon hangsúlyt. A pedagógusok a gyerekek nyitottságával élve, és nem visszaélve tanítsanak. A színházi nevelés módszer kezdeményezői, képviselői, a színház életre nevelő szerepét ismerték fel.

Aztán az is elgondolkodtató, nehéz megmondani, hogy mi is az, ami megszólítja a nézőt. Úgy gondolom, hogy ami igazán fontos, az a kívánt üzenet, gondolat vagy valamilyen problémakör tálalásának módja.

TSZN: A szakdolgozatod megírása után szerepel a terveidben, hogy a téma közelében maradsz?

Talpuk alatt táncszínházi nevelési előadás
Talpuk alatt foglalkozás                   Fotó: Dusa Gábor

Forczek Janka: A Talpuk alatt című táncszínházi nevelési előadáson egyetemi osztálytársaimmal együtt vettünk részt. Utána sok közös beszélgetésre emlékszem, ahol megvitattuk tapasztalatinkat. Egyet értettünk abban, hogy maradandó élményt okoztak az előadók, közös gondolkodásra invitáltak minket és rendszeresen kommunikáltak velünk, kikérték a véleményünket és beavattak minket az előadás cselekményébe. A foglalkozás fontos alappillére, hogy nem vagy csak drámapedagógusokra vagy csak táncosokra van szükség, hanem ezt a két szakmát ötvözve kell hiteles, élvezetes és egyben valamilyen nyomot hagyó előadást bemutatni. Terveim között szerepel, hogy én is készítsek beavató foglalkozásokat, előadásokat.

TSZN: Utolsó kérdésünk minden beszélgetőtársunknak ugyanaz, mit jelentenek számodra  ezek a szavak: tánc, színház, nevelés?

Forczek Janka:

TÁNC:
A testünkkel való kommunikálás a sokféleség jegyében. Saját határaink feszegetése, kísérletezés önmagunkkal.

SZÍNHÁZ:
Egy olyan tér, ahol csak igazat lehet mondani.

NEVELÉS:
Így külön ez a szó, hogy nevelés, nekem szigort és valamilyen kényszert foglal magába. Ugyanakkor kölcsönös egymásra hatás is eszembe jut erről a szóról, ami viszont fejlődéshez és a tudásvágy kialakulásához vezethet.

Budapest, 2020. július 31.

Az interjút Németh Katalin készítette.