Beszélgetések, Friss

Mi újság, tánc, színház, nevelés? 2.

A Tánc Színház Nevelés oldal beszélgető sorozata, ahol a tánc/színház/nevelés területén aktívan tevékenykedő alkotókkal, munkatársakkal beszélgetünk. A sorozat második vendége: Lőrinc Katalin.

Palotai Misi képe Vigadó 2017
Fotó: Palotai Misi

Dr. Lőrinc Katalin, DLA táncművész, táncpedagógus, koreográfus, a Magyar Táncművészeti Egyetem tanára, a művészetelméleti tanszék tanszékvezetője, szakíró, újságíró, a Tánc Színház Nevelés konferencia egyik projektvezetője.

 

TSZN: Hogyan gondolsz vissza a Tánc Színház Nevelés konferenciára, aminek a projekvezetője voltál? Milyen élményeid vannak a négy alkalommal, illetve az utána megjelenő parázs vitával kapcsolatban? 

LŐRINC K.: Az jó, amikor van vita! Nem is nevezném parázsnak, hiszen a tapasztalatokon, elveken nyugvó, érvelő hangok szólaltak meg, inkább azt erősítve, hogy az embereket gondolkozásra, állásfoglalásra készteti a téma, és alapjában mindenki nyitott volt a másikra. Függetlenül attól, hogy a saját tapasztalatai alapján kialakult képet mennyire tudja vagy kívánja módosítani a mások tapasztalatai, érvelése nyomán.

De az első kérdésre még nem válaszoltam: nos, úgy vagyok a négy konferencia-felvonással, mint egy szülő a gyerekeivel: szépnek, okosnak, ügyesnek látja őket, a hibáikat is másként kezeli, mint hogyha nem a gyerekeiről lenne szó, és büszke a legapróbb eredményeikre is. Nos, pontosan így.

De ha szakmaibb szeretnék lenni (és nyilván nem azért kaptam a kérdést, hogy ömlengjek, mert az nem visz tovább): már csak annyi, hogy egy ilyen felszántatlan talajon elindulhatott valami kis kapálás, tehát, hogy meg tudtuk tartani; össze tudtunk hozni annyi különleges, és csodálatra méltó tevékenységet végző embert, már önmagában eredmény! Kicsit továbbmenve: többeket megerősített abban, amit elkezdtek, másokat pedig inspirált arra, hogy belevágjanak valami olyasmibe, amit még nem próbáltak.

TSZN: Hasznosítottál pedagógusként/táncművészként a konferencia gyakorlati vagy elméleti “tudásaiból” valamit a Táncművészeti Egyetemen?

LŐRINC K.: Hogyne! De itt most a kérdésnek csak arra a részére válaszolok, hogy „táncművészként”, mert arra, hogy pedagógusként hogyan, a következő kérdés kapcsán fogok. Táncművészként a nézővel mint résztvevővel való kapcsolódás terén változott az attitűdöm. Az eddiginél is nyitottabb lettem a nézőre, aki jelen van, körülvesz (mondjuk, kiállítás megnyitókon előadott performanszaim során), sokkal inkább játszótársként tudok hozzá viszonyulni, és még inkább érdekel, hogy ő mit kap, mit nyer egy ilyen szituációból. És örülök (s még inkább próbálom előmozdítani az improvizációmmal), ha ő is játszótársnak tud tekinteni a játékom közben, nem ugrik vagy húzódik félre tiszteletteljes udvariasságból 3 méter távolságra, ha közelébe kerülök: nem a „művésznő” kategória vagyok neki, hanem közösen létezünk egy adott térben, egy adott alkalomból kifolyólag. A kiállítás megnyitásához ő pontosan ugyanannyira kell, mint én.

TSZN: Talán a klasszikus balett képzésben nem annyira, de a Táncművészeti Egyetem modern szakos képzésében hasznos lehet tanulni a közönséggel való aktivitások formáiról, tartalmairól, hiszen a kortárs együtteseknél fontos az aktív közönségkapcsolat. Jól látható az is, hogy a  mai professzionális tánctársulatok többségénél, ha nem is folyamatos jelleggel és nagy számban, de jelen vannak a fiatal közönséggel kapcsolatot teremtő programok. Mit gondolsz, mennyire lehet és mennyire szükséges ezt a képzésben tanítani?

LŐRINC K.: Szükséges is, és lehet is. Én ezt teszem már néhány éve. A dolog a teremben kezdődik egy sima órán. Tehát ahhoz, hogy ki tudjam vinni a gyerekeket mondjuk a Vörösmarty térre flashmobozni, vagy egy kiállító terembe, ahol idegenek között vannak testközelben, – mert ezek az első lépések a közönséggel való proaktív foglalkozás felé! -, ahhoz előbb meg kell teremteni azt a légkört az órán, ami ezt lehetővé teszi. Nyitottság, egyenrangúság (a-tekintetben, hogy ott és akkor a táncteremben mindnyájan együtt izzadunk valami közös célért, és nem az van, hogy én diktálom, te meg a végrehajtó alattvaló vagy), és a problémafelismerő- és megoldó készséget fejlesztő pedagógiai módszerek. És igen, sokat, sokféle szituációban kell emberek között dolgozni.

Úton az országban
Úton a hallgatókkal

Hadd említsem az egyik legizgalmasabbat: a 2019-es Sziget Fesztiválra beszerveztem a srácokat a spanyol Sol Pico végtelenül izgalmas, a menekültekkel foglalkozó performanszába. Eredetileg csak a modern évfolyamból verbuváltam, de mivel nem mindenki ért rá, mondtam nekik, hogy más szakirányú sulitársaikat is biztathatnák. Jött is egy balett és két néptánc művészképzős lány is! Közülük az egyik idén a táncszínházi nevelésről adta be a szakdolgozatát, és engem választott konzulensnek. Úgyhogy: lehetséges a többi szakirányt is „megfertőzni”!

TSZN: A mostani modern hallgatókkal készítettek mozgásérzékenyítő beavató foglalkozásokat. Mit jelent nálatok ez a “beavatás”? Mi történik ott pontosan?

LŐRINC K.: Megpróbálom ezt nagyon röviden. Egy tantermi foglalkozást készítettem, közösen a modern évfolyam tanulóival. A kiinduló alapanyag valóban egy korábbi ismeretterjesztő típusú előadásom volt, de pont a konferencia kapcsán tanultaknak köszönhetem, hogy meg tudtam lépni a következő lépcsőfokot: ez tehát már nem előadás.

efop
Mit mondhat el rólunk a mozdulat?

Bemegyünk egy tanterembe, ahol elvegyülünk a gyerekekkel 3-4 táncos és én (de nélkülem is volt már), és egy patkó alakban körbe ülős, beszélgetős indítással (a narrátor általában én vagyok, de volt már, hogy átadtam a „szerepet”) elvegyülve együtt mozgunk a gyerekekkel, akik szinte észre sem veszik, hogy kb 50 percben végigpásztáztunk egy csomó mindent, ami a táncművészet alapja (is).

 

TSZN: Asszociációs játékra hívunk! Neked mit jelentenek az alábbi szavak: Tánc? Színház? Nevelés?

Nohát! Honnan tudtátok, hogy a foglalkozásunknak ez is része? Főleg a 12 évesnél idősebbeknél (az egészet eredetileg 10-16 év közöttire kalibráltam, de a turnéink során 7-18 év között minden volt…), kis cetliket osztottunk ki, és pont ilyet kértem: „mi jut eszedbe most itt hirtelen arról, hogy:…” , – és aztán attól függően, hogy a foglalkozás addigi menete során milyen benyomást kaptam a csapatról, mondtam a szavakat. De többnyire ilyeneket: tánc / mozgás / kortárs művészet / – ilyenek…

Úgyhogy a válaszaim közül arra, amit én is mindig megkérdeztem, hadd adjam azt a választ, amit a gyerekek legnagyobb számban válaszoltak (sok más, szintén gyönyörű definíció mellett):

Tánc = szabadság.

És akkor az én válaszaim:

Színház = egy légtérben lenni játszókkal, akik az én életemre reflektálnak… (ez különösen megmutatkozott most, hogy nem lehet színházba menni: számomra a felvételről közvetített, vagy online színházi előadás teljesen élvezhetetlen. De mindig is az volt.)

Nevelés = együtt csiszolódni.

 

Az interjút Varga Nikoletta készítette.

Budapest, 2020. 05. 13.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s